Közúti ellenőrzés

2011. augusztus 8. rendőrség büntetés komment hozzászólás

Hétvégén strandoltunk. Hazafelé megállítottak a rend őrei. A városból kiérve első kanyar után, szinte csak rám vártak. Nem hajtottam gyorsan, 50-60 km/h között, nem is mértek, nem ezért álltak ott. 

Két fehér kalapos, válplecsnis rendőr állt ott, forgalmit és papírokat kértek tőlem. Ketten ültünk az autóban, mindketten bekötve. Nem rosszalkodtunk, nem is gondoltam, hogy lesz bármiféle probléma, mégis lett.

Kiszálltam, mert hátul voltak az iratok, odaadtam nekik a forgalmim, közben kerestem a pénztárcám a jogsimért. Picit megilletődve, amúgy feszültségoldásként (ami csak bennem volt), elmeséltem, hogy lassan négy éve vezetek, de ez az első közúti ellenőrzésem. Meglepődve néztek rám, majd megkérdezték, hogy rendszeresen vezet? Igen, napi szinten. Idáig semmi kivetni való sem volt, ekkor kezdődött el a - számukra - szórakozás:

  • 4 éve vezet?
  • Igen. Kb.
  • Mióta van jogosítványa?
  • 4 éve.
  • Akkor még frissek az ismeretei a lakott területen kívüli utazásról, igaz?
  • Úgy gondolom igen, tán elfelejtettem valamit?
  • Nem ég a világítás az autón.

Az autó csomagtartójánál álltunk, rápillantottam a hátsólámpára majd láttam a villogó elakadásjelző mellett az autó piros lámpáit. Égett, mind a kettő.

  • Fel vannak kapcsolva - mondtam.

Erre előre sétált az egyikőjük, elindultunk utána majd mindannyian megálltunk a kocsi elejénél. Majd elkezdi mutatni, hogy nem ég. Kezemmel árnyékot csináltam, és megmutattam, hogy égnek azok, de miután fehér fényűek (nem xenon, szimplán fehér) nem látszanak napsütésben. Ekkor kezdődött a második kör:

  • Ja, hogy ez egy MÓDOSÍTOTT első lámpa?
  • Módosított? Után gyártott. Az előző tulaj megtörte, majd ezt tette a helyére.
  • Tudja-e, hogy ilyen szürkületben kötelező a tompított fényszóró?

5 óra 50 perc volt. felnéztem az égre, 34 fok, verőfényes napsütés. Strandról jöttünk, még talán vizes volt a fürdőgatyám is. A szemet bántotta az erős fény, ránéztem az úriemberre. Két dolog járt a fejembe: elakartam küldeni a francba, hogy azt a kedves hölgyet szívassa, aki a világra hozta; napszemüveg nélkül, hunyorítva nézelődtem annyira sütött a nap. Most, lehet mondani, hogy papíron 4 órától már szürkület van, meg aztán nem is lehet igazam egy rendőrrel szemben, ahogy nem is lett. Másrészt visszafogtam magam, teljesen kulturáltan viselkedtem vele, nem akartam, hogy találjon még több hibát. Úgyis talál, ha akar. Talált is. 

  • Igen, tudom, valóban elfelejtettem - mondtam szomorúan.
  • No de, ahogy elnézem ez az autó HALMOZOTTAN átépített. A kipufogója is más!
  • Igen, az előző éppen rohadt, elmentem egy szervizbe és ezt tették fel.
  • Az első- és hátsó lökhárító is biztosan módosított!
  • Nem uram, ezek a gyári lökhárítók. Törve volt az eleje, mint mondtam, de gyári alkatrészeket vásároltak a bontóból. Így ezek eredetiek.
  • Látom, hogy a tanksapka is eltérő!

Az egész autó fekete színű, a tanksapka ezüst. Nem, nincs átfújva, ez egyszerűen ilyen. 6 éve nagyon jól nézett ki, akkoriban pár másik autóba is került ilyen, azóta kifutott a divatból és egy kicsit karcos is.

  • Nem uram, az szintén gyári, ezzel szerelték 6 éve ezt a szériát. 
  • Látom könnyűfémfelni van az autón!
  • Igen, azok vannak. Ugyan azok amiket meglehetett vásárolni a Peugeot szalonban.
  • Szóval ennyi módosítás után, semmi nincs bevezetve a forgalmiba?
  • Forgalmiba? Nem, nincs. Fogalmam sem volt, hogy ilyeneket be kellene vezetni a forgalmiba.
  • Hiszen nem eredetiek a lámpák! Mikor kerültek fel? Miért nem íratta be vizsgáztatáskor?
  • Írattam? Három vizsga óta ilyen lámpák vannak rajta, egy ember nem szólt érte, hogy be kéne írni ezeket. Az autó ebben az állapotban vásároltuk.

Igen, ez már nem volt igaz. Elegem lett abból, hogy mindenbe belekötött, láttam, hogy ki akar baszni velem. Az autóval én koccantam, akkor megsérült az egyik gyári lámpa és jobbnak (és olcsóbbnak) láttam, utángyártottat rendelni. Azóta tényleg már vizsgáztattam a kocsit. Ekkor döntöttem el, hogy kibeszélem magam, ne akarjon már rajtam meggazdagodni. Nem történt még velem ilyen, de rengeteg helyről hallottam már, a jogsi mellé csúsztatott 10-esről, meg társairól. Tartottam is ettől, mert nem akartam volna pénzt adni annak a két helyi közalkalmazottnak, akik konkrétan le akarnak húzni, meg akarnak félemlíteni. Folyamatosan ment a rizsa, nyomták nekem az okító dumát:

  • Dolgozik?
  • Igen.
  • Mivel foglalkozik?
  • Informatikus vagyok. (Nekünk is van számítógépünk! :D)
  • Szóval dolgozik (itt biztosították be magukat arról, hogy keresettel rendelkezem?).
  • Tudja, hogy mennyi száguldozó van? Ha nincs kivilágítva az autó balesetet fog szenvedni!
  • Tudom, biztos sok száguldozó van, én nem tartozom közéjük. A barátnőm bent ül a kocsiban, félne, ha száguldoznék, ezért nem is teszem. Normális sebességgel közlekedek, megkérdezhetik.
  • De mindig a vétlenekkel történnek ezek a balesetek! Önnel is megtörténhet!

Ennél a résznél picit elvesztem, ez tényleg teljesen balfasznak néz? Akkor miért olyanokra vadászik akik nem vétkesek? Miért nem a gyorshajtókra? Biztos ez egy rendőri különórán tanították az egyetemen, amit én nem érthetek. De akkor jött a ráadás:

  • Meg hát egy ilyen SPORTAUTÓVAL... - odaszúrja a rendőr.
  • Sportautóval? 1600 köbcenti. A legkisebb motorral van felszerelve! Ráadásul még nehezebb is mint a sima.

Bár még soha nem mondtak ilyen szépet az autómra, ez most nem nyugtatott. Mintha, meg sem hallotta volna amit mondtam, újra elkezdte mondani a rizsát:

  • Én is kaptam már trafipaxot, több büntetést is, minden féle okból - mondja a rendőr.

Hát hogyne! Ez úgy nézhet ki a rendőröknél, hogy kapott az M3-ason 180-nál egy trafit, telefonál: Jóska lelőttetek a 20-as kilométerkőnél! Béla, dehogy lőttünk le, csókoljuk az asszonyt, siess haza!

  • Igen, én is legalább költök annyit a kocsira, mint Ön büntetésekre, azonban én a motorháztető alatti részt javíttatom, nem volt még gyorshajtásom, se semmilyen büntetésem.

Ekkor rám néz és megszólal:

  • Sajnos meg kell büntessem önt. *hatásszünet*
  • Mit mondhatnék erre?
  • Ön nem kapcsolta fel a világítását, ezért balesetet okozhatott volna. Ezért pontlevonás nélküli büntetést kap, 3000 forint a költsége. Ezt 30 napon belül fizetheti be bármelyik postánál.

Itt megint két dolog jutott eszembe: fenéért nem engedett el egy figyelmeztetéssel, de "csak" háromezer. Nem tudom a tarifákat, a már leírtak miatt, de féltem, hogy megcsúszik a keze és 30 000-et akar majd, ezért örültem, a "csupán" 3000-es büntetésnek.

Persze, okozhattam volna balesetet. Igaza van, ne értsetek félre. Hibás voltam abban, hogy nem kapcsoltam fel a lámpát. Lehetne kötekedni azért vele, de tény az tény. Nem is ez zavart. Két, valószínűleg 10 éve szolgáló járőr jól megszopatott egy "kezdő" igazoltatottat. Egészségükre. Ami bántott az az, hogy próbáltak megvezetni, átverni (nem kell beírni a fogalmiba a kipufogó módosításait). Mindenbe belekötöttek, abba is amibe nem is volt okuk. Már azon sem csodálkoztam volna, ha elkezdik keresni a "B" oszlopot. El sem tudtam volna magyarázni nekik, hogy ez egy kupé, nincs benne bé oszlop.

Nincs nagy csattanó, csak egy általánosítás, megjegyzés: hazánk rendőrei mindent megtesznek azért, hogy köztudatban tartsák legendásan rossz hírnevüket. Legalább ezt sikerrel teszik. Függöny.