Vendég posztunk

2012. szeptember 20. levél vendég poszt komment hozzászólás

Mai vendégünk: Dezső (talán az A dezső?)

reggel fél hatkor telefonon indexet olvasok a kádban, mert ott legalább nem basztat feszt a kisállat, hogy dobáljam neki a zsizsit vagy a vubbát, amiért eleve felbaszott a nedves orrával meg a vakkantgatásával szokás szerint, ráadásul narancsolajos habfürdőben, amiről azt mondja a felirat, hogy dermatológiailag igazolva kényezteti a testet és a lelket, igaz még sosem mondott coelho idézetet és ki sem verte, pedig jó nagy tubus, és már csak az alján van, és egyszer csak felpattan az ios6 available, ami kurva meglepő, mert amíg a 3g-m volt, nem voltak ilyen problémáim, örültem hogy telefonálni tudok rajt', de mióta  három hete megörököltem a csajom fehér 3gs-ét, konkrétan kinyílt a világ, de arra azért nem számítottam, hogy frissítések is léteznek rá, szóval mondtam oké, szedjük le, és igaz, hogy kihűlt a víz, a seggem befagyott, a kutya odaszart a fürdőszobaszőnyegre, meg már a csajom is mocorgott, mire lejött, de fogalmam sem volt, hogy ez annyira friss, hogy az első között lett nekem is ilyenem, ami azért jó. persze októberben majd veszek egy négyest, de akkor is

köszönöm, hogy elmondhattam

Levlistás panaszok

2012. szeptember 12. levél levlista komment hozzászólás

Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy ámbár noha Te önfeledten múlatod szabad- vagy munkaidődet ezzel károsítva azokat kik hasznosan szeretnék ugyanezt tenni sajátjukkal; s míg az értelmiség egyetlen szikrája sem felfedezhető leveleidben, valamint többszöri intő, óvó próbálkozásokat is sikeresen hárítva, tovább pazarlod társaid becsben tartott idejét: talán visszább vehetnél és megtanulhatnád a(z) (e)levelezési etikett alapjait illetve a levlista fogalmát és lényegét. Közös szakunkból kifolyólag nem állhat ez túl messze az érdeklődési körödből, így talán nem lesz túl megerőltető a számodra az olvasmányok felkutatása és felgöngyölítése. Kérlek tedd meg mihamarabb, mert így patkoltatónál tovább nem fogod vinni az egyetemen. Köszönöm, talán mások nevében is.

Parkolóház

2012. február 29. büntetés levél komment hozzászólás

Udv faszikam a harmadik emeleten!

Latom uj vagy itt, engedd meg  h bemutassam a rendet, ami mindenkire vonatkozik. Ez nem a szaros elso emelet, ahol a 16eves hulyegyerekek melegitik a dodgemuket. Itt kifinomult izlesu, Jo kedelyu uriemberek parkolnak, kiknek jol bejaratott helyuk van. Nem haragszunk azert, mert egyikonk helyere alltal, uj srac vagy, nem tudhattad! Amugy sincs kiirva, mert hat minek? Mindenkire vigyaz a masik kocsijara, a roncsderbis verdak a feszerben telelnek. Nem basszuk egymasra az ajtot, mint Pista bacsi szaras utan a wc deszkat. Szoval szeretnelek megkerni, hogy a parkolasnal egy helyet foglalj. Koszi.

UI.: ha nem tetszik, a limo tarolo az 5-6. emeleten van, de inkabb utobbit valaszd, a masikon patkanyt latott a Bela multheten!

HTC Desire: Mégis lesz Mézeskalács, elbasztuk bocsi!!

2011. június 15. levél komment hozzászólás

Elmesélem mit álmodtam. Egy átlagos nap volt a mai is, Dezir kicsit nyűgösen ébredt. Nagy nap volt a tegnapi, bár semmi jó nem történt vele, azon kívül, hogy egy nyilvános wc-ben talált egy félig átázott 5 dollárost. Dezir, aki a vezető fejlesztője a Kóreai Wc Szippantó és Újra Felhasznosító cégnek, éppen 1 nappal ezelőtt jelentette be, hogy sok hétig tartó tesztsorozat lezárta és jó pár üveg sörös üveg kinyitása után, rohadtul nem tudják mire felhasználni a felhalmozott sok emberi végterméket. Próbálkozott ő, pakolgatta a cuccokat össze vissza, de mindig túlcsordult a memória a tesztek során. Hamar rájött, Dezir barátunk, hogy most nem a sarki zöldségesnél próbálkozik átverni, a német turistákat, rothadó fügével, hanem itt a magasan művelt Arisztokrácia áll szemben vele és követeli a jussát. Dezir, nem az a beszari gyerek volt. Szar környéken nőtt fel, rengeteg kétesélyes barátja volt (értsd: ha elkapják lelövik), tehát kitalálta azt, hogy közleményben tárja világ elé, MÉGSEM LESZ SZARBÓL VÁR. De az emberek akkor is várakat akartak. Zavargások törtek ki világszerte, Athénban 5000 rendőrt vetettek be a fellázadt, Molotov koktélokat dobáló tömeg ellen, mindhiába. Este nehezen aludt el Dezir. No nem ezek miatt, eltűnt a kedvenc mosómedvéje az ágyból. Egyedül volt. Nagyon egyedül. Benyúlt a zsebébe, az öt dolcsis mellett volt egy cetli, amelyen ennyi állt: "ha végeztél, töröld le poreszt a ménmemóriából". EZ AZ! - kiáltott hősünk, taxit hívott, kedvezményes csekkel fizetett, majd belépett a K.rW.-CSÚF ajtaján. Odaszaladt a termináljához, majd kiadta a parancsot: remove poresz from MainMemory;-- és láss csodát, a következő Sz.A.R-teszt már sikeresen lefutott. Dezír hős lett (nem).

Portal 2 nyereményjáték

2011. május 5. levél komment hozzászólás

Tudod, van ez a portál játék, vagy mi a fene. De nem a Zegy hanem egyből a kettő! Egy rakás embert átvert már a kiadó az első résszel, gondolták: "rágjuk még egyszer körbe a csontot!"... Nem mindig volt ez így. Emlékszem, mikor még a 386oson nyomtuk a panzer generált! Érted, az elindítása is külön művészet volt, nem is értettünk hozzá (ahhoz sem), ilyenkor átjött a szomszéd - isten nyugosztalja, 2x is meghalt wowozás közben - és elővette a kódfejtő füzetet. Olyan mint a Almanac, csak teljesen más. Na ő nyomatta a bacs programokat, (vagy mit) és elindult egy 20-30 perc/restart után a gamé. Na abban volt kihívás! Az kezdés is öregített, de mire a japánokkal megnyerted a 2. világháborút b@sszameg. Na az kész! Gyalogsággal rontottam rá a tigrisekre, csak úgy hullottak! Mármint a tankok, vagy nem. 300 dodóért már yakkot is lehetett venni, gyorsan fel is szaladtam az ebajre, de a közelében sincs már. Rohadt infláció! Meg a diótörő, meg a hullámpala. Na az volt az igazi játék! Meg hát ez az egész, full koppintás! PORTÁL, hát én ebből többet is ismerek! Ott a zindex, meg a centrum vagy mi. Tudod a középpontos. Még valami madár is van benne és nem az ósan! Ja, megvan. oRigó. Kapásból kettő... Na de nem akarok itt műveletlennek tűnni, elolvastam gyorsba' a trailert youtubon. Most tényleg van két hülye robot amik egy rosszul beburkolt falat kihasználva, besurrannak valami csúszdába és kijönnek a másik oldalt? Hát ez szerintem full fake, lehet több robot is van, tökresok. Meg aztán ez az egész tuti kitaláció. Bezzeg a fallout, az a szent bibliám. Már level 16-n vagyok, msot vettem fel az aranygekkónyúzás képességet. Jó ára van az aranynak, főleg ha gekkón van. Na de ne kalandozzál má' mindenfelé, maradjunk a lényegnél: most van ez a csaj, meg a cipője. Tök nagyokat esik, vagy inkább zuhan és semmi. Ez is sántít nekem kicsit, mert tegnap bementem az adidszba, h veszek egyet és rohadtul nem vágták, hogy miről beszélek. Pedig elmagyaráztam nekik, hogy láttam h van ez a ugráló cipő, ami a sárga ruhás csajon van, de csak valami vietnámi cipőt sóztak rám a végén. Szóval, ott tartunk, hogy jöttök egy ilyen játékkal, hogy felfogjam miről van szó, plusz a madeinsárga cipő árával. Plusz áfa, hellóka! Mégiscsak ebből élek...! Gl&hf, ja meg GG.

felhívás

süti beállítások módosítása